'..tudom hogy milyen ha olyan kicsinek és jelentéktelennek érzed magad amennyire csak lehet. és ez hogy tud fájni belül olyan helyeken amikről nem is tudtál.és mindegy hogy hányszor csinálsz új frizurát.vagy hányszor mész edzésre.vagy hány pohár Chardonnay-t iszol a barátnőiddel.az ágyban minden éjjel aprólékosan végiggondolod hogy mit rontottál el.vagy hogyan érthetted félre a dolgot.és hogy hihetted akár egy rövid percre is hogy boldog voltál.és néha még meg is győzöd magad arról hogy észhez tér és becsönget hozzád.és ezek után, bármilyen sokáig is tartott elmész egy új helyre.és akikkel találkozol visszaadják az életkedved.és a lelked apró darabjai egyszer visszaállnak.és a zavaros idők...azok az esztendők amik így elmentek...lassan kezdenek elmosódni.'

'..a piros lámpánál állok.szól a rádió. s én némán ordítok. mert tudom legbelül.hogy nem hívsz többé.vége.ennyi volt.'

'..ne őrizd.ne rejtsd el...ha tényleg valami bánt.
ha érzed.hogy félek.majd kérlek ölelj át.'

'..sokan mondták hogy nem tudok semmit.mégis az a helyzet hogy én vagyok itt fent és te vagy ott lent.leszarni lehet.de felszarni nem.';)